AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÁLTAL ELFOGADOTT OPERATÍV PROGRAMOK (2014-20)
Magyarország 2020-ig 12 000 milliárd forint fejlesztési forrást használhat fel az Európai Unió és a hazai költségvetés támogatásával. A Kormány által benyújtott és az Európai Bizottság által elfogadott operatív programok illeszkednek az EU2020 stratégiához, amelytől azt várjuk, hogy az Európai Unió a világ legversenyképesebb gazdasági és politikai közösségévé válljon a válság utáni új világrendben.
Magyarország az uniós tagállamok közül az elsők között szerepel az egy lakosra jutó támogatási összeg tekintetében, hiszen 2020-ig minden magyar állampolgárra 712 ezer forint fejlesztési forrás jut, ez 50 ezer forinttal több, mint az előző fejlesztési ciklusban.
Az Európai Unió előtt álló kihívásokat látva kérdéses, hogy a kohéziós politika, a kelet-közép-európai régió tagállamainak gazdasági felzárkóztatására 2020 után is hasonló mennyiségben állnak-e majd rendelkezésre külső források, ezért a Kormány úgy döntött, hogy a 12 000 milliárd forint 60%-át közvetlen gazdaságfejlesztésre szeretné fordítani, létrehozva több százezer új munkahelyet és megerősítve a kis- és középvállalkozói szektort.
Sikeresebb fejlesztéspolitikára van szükség, ahol a célokhoz alkalmazkodik a fejlesztéspolitika formai keretrendszere, ahol a pályázatkelezéssel foglalkozó adminisztráció szolgáltató szemlélettel közelít a pályázók felé és ahol tud segít, ahelyett, hogy saját személyében akadályozza a vállalkozások fellendülését. A Miniszterelnökség azt várja el a pályázati adminisztrációban résztvevő állami szereplőktől, hogy szolgáltató szervezetként segítsük a pályázók munkáját.
Ahhoz, hogy Önt is sikeres pályázóként köszönthessük a következő években, ajánljuk, hogy olvassa végig az alábbi operatív programokat, amely tervek hét évre előre vázolják, hogy milyen feltételekhez illeszkedve számíthat tervei megvalósításához fejlesztési forrásokra.
A Széchenyi 2020 honlapon az alábbi linken érhető el:
https://www.palyazat.gov.hu/az_europai_bizottsag_altal_elfogadott_operativ_programok_2014_20
Az Európai Bizottság által elfogadott operatív programok:
• EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (EFOP)
• GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP)
• INTEGRÁLT KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (IKOP)
• KÖRNYEZETI ÉS ENERGIAHATÉKONYSÁGI OPERATÍV PROGRAM (KEHOP)
• RÁSZORULÓ SZEMÉLYEKET TÁMOGATÓ OPERATÍV PROGRAM (RSZTOP)
• TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP)
• VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM (VEKOP)
• VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM (VP)
• KÖZIGAZGATÁS– ÉS KÖZSZOLGÁLTATÁS-FEJLESZTÉS OPERATÍV PROGRAM (KÖFOP)
• MAGYAR HALGAZDÁLKODÁSI OPERATÍV PROGRAM (MAHOP)