Aratástól a vetésig: visszatér a hazai mezőgazdaság legnagyobb szántóföldi rendezvénye
A magyar gazdák legnagyobb szántóföldi szakmai találkozóját 2018. szeptember 20-21-én rendezik meg Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. Kiállítási Centrumában, ahol az évszaknak megfelelő fajtabemutatók, mikro- és demóparcellás bemutatók, valamint a precíziós gazdálkodás különböző területeit ismertető előadások várják a gazdálkodókat. A tavalyi, 15 ezer látogatót vonzó I. NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow-Mezőfalva esemény pozitív tapasztalatai nyomán idén még nagyobb területen várják a látogatókat.
Az általános programok és szakmai konferenciák, előadások mellett ezen az eseményen kerül sor Magyarország eddigi legnagyobb betakarítási bemutatójára, mely korábban sohasem látott mennyiségű agrárgépet vonultat fel, erős fókuszt helyezve a kombájnokra.
A NAK és a MEGFOSZ által közösen szervezett kétnapos, 420.000 négyzetméteren elterülő rendezvény mindkét nap ingyenesen látogatható, 9:00 és 17:00 óra között. A két nap eseményei között fennmaradó időben pedig számtalan kulturális és rekreációs programon lesz lehetőség részt venni, például a közeli Gyulán vagy Szegeden.
Az eseményről bővebben: www.szantofoldinapok.hu, www.agrargepshow.hu
Hivatalos Facebook-esemény: www.facebook.com/events/129042071288352
Rövid videós összefoglaló a tavalyi rendezvényről: www.youtube.com/watch?v=sri8eUO2SoM
További információ:
Fekete Zsanett
PR és kommunikációért felelős kabinetfőnök-helyettes, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
+36 30 219 1319
fekete.zsanett@nak.hu
Viczián Ágnes
Marketing és PR, Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége
+36 30 653 7195