70. hírlevél - Agrárgépshow 2021 - lenni vagy nem lenni?- A döntés háttere
A 2020-as év a COVID-19 vírus okozta helyzet következtében nagyon másképp alakult a korábbi évekhez képest.
A MEGFOSZ esetében az egyik igen jelentősen érintett terület a kiállítások megrendezése volt. Az idei évben a budapesti Agrárgépshow után sorra maradtak el a kiállítások. A nyár folyamán többszöri egyezetetés történt a HUNGEXPO Zrt.-vel a 2021-es AGS-Budapest kiállításról, sikerült is szerződést kötnünk. A pandémiás helyzet őszi változása következtében azonban a kiállítás megrendezése bizonytalanná vált.
Elég nagy várakozás előzte meg a szeptemberi Bábolnai Gazdanapokat, mivel az idén ez volt az első megrendezett mezőgazdasági kiállítás, tapasztalatai alapján lehetett dönteni a januári rendezvényről. Bábolna látogatottsága végül is elmaradt a várthoz képest, ráadásul az ősz folyamán elkezdett emelkedni a megbetegedések és a halálesetek száma is. Ennek ismeretében sok kétellyel és kérdéssel ült össze a MEGFOSZ Elnöksége egy online ülés keretében, hogy döntsön a Szövetséget érintő legnagyobb és legjelentősebb éves kiállítás sorsáról.
Legyen-e AGS 2021? Hosszas egyeztetés után végül is az Elnökség kivizsgálta a kérdést és arra a megállapításra jutott, hogy a legfontosabb az egészség, az emberélet megóvása, értve ezalatt a gépforgalmazó kollégák, a termelők és a látogatók teljes körét. Az előrejelzések alapján a járvány december-januárban tetőzik, így egy januári, zárt térben megrendezett kiállítás számos kockázatot jelenthet a kiállítók számára a látogatói szám kiszámíthatatlansága, a rendezvény megtarthatósága és más okok miatt is. Különösen jelentős volt ez a kérdés abból a szempontból is, hogy a tavaszi munkálatok megkezdését egy tömeges megbetegedési hullám nagyban visszavetné, ami a mezőgazdasági termelést és élelmiszerellátást kedvezőtlenül befolyásolná.
Külföldre kitekintve hasonló döntést hoztak más országokban is, több nagy kiállítást egy-két évvel is elhalasztottak. pl. SIMA.
Végül is 2020. 09. 21.-én az a döntés született, hogy a HUNGEXPO területén a MEGFOSZ nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest 2021 kiállítást. Többek között azért is döntött így a Szövetség Elnöksége, mert a tagság részéről többen jelezték nagy, közepes és kis cégek egyaránt, hogy aggályosnak tartják a 2021-es Agrárgépshow-Budapest kiállítás megrendezését és azon való részvételüket a COVID19 következtében kialakult helyzet miatt.
A döntésről az Elnökség a MEGFOSZ-70/T/2020 számú körlevélben adott tájékoztatást a tagságnak. Emellett minden érintett külsős partner is hivatalos értesítést kapott.
A közlemény hatására azonban sok tagsági kérés érkezett az AGROmashEXPO-n való részvétellel kapcsolatosan, mivel a HUNGEXPO úgy döntött, hogy az AGROmashEXPO-t megrendezi 2021 januárjában függetlenül az Agrárgépshow-tól. Közvetlen akvirálással kereste meg a tagjainkat, amit többen nehezményeztek. Tagjaink közül sokan szerettek volna tisztában lenni azzal, hogy a MEGFOSZ, mint Szövetség és érdekképviselet egységesen maradjon-e távol a rendezvénytől vagy sem. Felmerült olyan kérés is, hogy aki részt vesz, azt a MEGFOSZ szankcionálja vagy sem. Mindenképp a többség akaratát kellett figyelembe venni, ezért az Elnökség egy kérdőíves szondáztatás mellett döntött.
A válaszok alapján végül is az látszott, hogy a kiállításban érintett cégek többsége nem tervezi a kiállításon való részvételt, és támogatja az egységes távol maradást, viszont nem javasolja szankciók bevezetését, azon cégek esetében, akik mégis a kiállításon való részvétel mellett döntenek. Így a Szövetség minden tagja saját hatáskörben dönthet a részvételről, avagy a távolmaradásról. A MEGFOSZ nem fog negatív lépéseket tenni azon tagjai irányába, aki úgy érzi, hogy a nagy kockázat ellenére szeretne részt venni a kiállításon, azt saját felelősségére teheti meg. Ez a hivatalos kommunikáció a MEGFOSZ-73/T/2020 számú körlevélben került kiküldésre a tagság felé.
Az Agrárgépshow 2021 biztosan nem kerül megrendezésre, addig azonban sok kérdés felmerül, ami valószínűleg a további kiállítások sorsát is érinti. Jelenleg annyit tehetünk, hogy figyelünk, várunk és igyekszünk a lehető legbiztonságosabban végezni a munkánkat, a kötelező előírások betartásával.
MEGFOSZ
Hodján Orsolya