A MEGFOSZ külső kommunikációja mellett nagyon fontosnak tartjuk a belső kommunikáció meglétét is. Ennek érdekében, immár hagyományosan, a MEGFOSZ tagok összefogását, aktivitását MEGFOSZ Szakmai Díjainkkal ismerjük el.
Célunk az, hogy a tagságon belül a díjazott embereket elismerjék, és eredményeiket példaértékűnek tartsák, valamint az elkövetkező években minden tagunk és alkalmazottjaik arra törekedjenek, hogy ezeket a kiváló díjakat elnyerjék. Három fő kategóriában hirdetjük meg díjainkat:
„Életpályamű” díj – Olyan elismerő díj, mellyel a 60 év feletti kollégánk eddigi munkásságát és elért eredményeit szeretnénk kiemelni és díjazni szakterületünkön.
„Fiatalok a szakmáért” díj – Ezzel a díjjal szeretnénk elismerni fiataljaink tudását, lelkesedését, aktivitását és a szakmában eddig eltöltött rövid idő alatt megszerzett tapasztalatukat és munkásságukat.
„201... év legaktívabb MEGFOSZ tagja” díj – A díjjal szeretnénk elismerni és kiemelni azt a személyt, aki az adott évben a legtöbbet segítette munkánkat és segítette a MEGFOSZ, mint szervezet jó hírének elősegítését.
„Életpályamű” díj: Horváth Benedek (Busa Bt.)
A díjat Dr. Feldman Zsolt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára és Harsányi Zsolt a MEGFOSZ elnöke adta át.
„Fiatalok a szakmáért” díj: Steinhauser Tamás (Axiál Kft.)
A díjat Komiljovics Márk az Euroleasing Zrt. mezőgazdasági gép- és eszköz finanszírozási Üzletágvezetője és Szalai László a MEGFOSZ alelnöke adta át.
„2022. év legaktívabba MEGFOSZ tagja” díj: Vozár László (Alfa-Gép Kft.)
A díjat Luzsi József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős országos alelnöke és Harsányi Zsolt a MEGFOSZ elnöke adta át.
A díjak mellett a MEGFOSZ fontosnak tartotta megemlíteni és kiemelni, hogy a szövetség hálás köszönettel tartozik az egyetemnek és az ott dolgozó kollégáknak, akik jelentős támogatást nyújtottak számunkra az évek során. A Mezőgazdasági Eszköz és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum különösen kiemelkedően sokat segített rendezvényeink megszervezésében, A MEGFOSZ vezetősége, operatív dolgozói és tagsága megköszönte Dr. Hentz Károlynak a több éves együttműködést és segítséget, amelyet a szövetségnek és a szakmúzeumnak nyújtott az évek során, amíg igazgató volt. Átadásra került számára a MEGFOSZ kiemelt együttműködő partneri kitűzője és a hozzá tartozó ajándékok.
„Életpályamű” díj: Ádám Jenő (Ádám és Társa Kft.)
A díjat dr. Viski József helyettes államtitkár és Harsányi Zsolt elnök urak adták át.
„Fiatalok a szakmáért” díj: Czine Zoltán (Auditker Kft.)
A díjat Vály Judit - Euroleasing Zrt. vezérigazgató asszony és Harsányi Zsolt elnök úr adták át.
„2021-es év legaktívabb MEGFOSZ tagja” díj: Lovas József (KITE Zrt.)
A szakmai díjak mellett más aktuális tisztségüket és munkájukat elismerő díjakat is átadtak a rendezvényen:
„MEGFOSZ örökös tiszteletbeli alelnök” díj: Kis Pál (Auditker Kft.)
„MEGFOSZ örökös tiszteletbeli elnökségi tag” díj: Szabó István (Alfa-Gép Kft.)
„A MEGFOSZ-ban 10 éve eltöltött kiemelkedő igazgatói munkájáért” díj: Dr. Medina Viktor (MEGFOSZ)
„A MEGFOSZ-ban 10 éve eltöltött munkájáért” díj: Dr. Magó László (MEGFOSZ)
Gratulálunk a díjazottaknak!
A 2019 – es évben „Életpályamű” díjban részesült Nagy Miklós (Szegána Kft.), a 2020 – as évben az „Életpályamű” díjat Starcz Tamás (Starcz Kft.) vehette át.
A díjat Nagy Miklós helyett, szabadsága miatt, fia Nagy Márk vette át.
A díjakat dr. Viski József helyettes államtitkár és Harsányi Zsolt elnök urak adták át.
A „Fiatalok a szakmáért” díjat olyan maximum 40 éves, aktív, hatékony és kreatív tag kaphatta meg, aki pályája útján rövid idő alatt, sokat ért el, munkája kiemelkedő és eredményesen vesz részt a csapatmunkában.
A 2019 – es „Fiatalok a szakmáért” díjat Rádi Roland (Agrolánc Kft.), a 2020 – as díjat pedig Karagity István (Axiál Kft.) vehette át.
A díjakat az MKB Pénzügyi Csoport képviseletében Bognár István az MKB Bank Agrárium Főosztályának senior üzletfejlesztési menedzsere, Komiljovics Márk az MKB Euroleasing Zrt. Mezőgazdasági-gép és eszközlízing üzletágvezetője és Harsányi Zsolt elnök úr adta át.
A „Legaktívabb MEGFOSZ tag” díjra, amelynél nem volt külön kormeghatározás, olyan személyt lehetett jelölni, aki az adott évben aktív személyiség a tagságban, állandó segítséget nyújt a bizottságok számára, nyitott, érdeklődő, és szakmai szempontból is megállja a helyét az ágazatban.
„2019. év legaktívabb MEGFOSZ tagja” elismerést Witzl Tamás (Multiva Magyarország Kft.), „2020. legaktívabb MEGFOSZ tagja” díjat pedig Szalai László (Szal – Agro Kft.) vehette át.
A díjakat Harsányi Zsolt a MEGFOSZ elnöke és Kis Pál a MEGFOSZ alelnöke adta át.
2018. év díjazottjai:
2019. évi jubileumi közgyűlésen emlékplakettet kapott cégek és képviselőik:
Agrolánc Kft., Alfa-Gép Kft., Auditker Kft., Axiál Kft., Dorker Kft., KITE Zrt., Szal-Agro Kft., Szegána Kft., és Nyitrai István
"Életpályamű" díj: Drexler János (Megazet Kft.)
"Fiatalok a szakmáért" díj: Szalai Andor (Szal-Agro Kft. )
"2018. legaktívabb MEGFOSZ tagja" díj: Fehér Ottó (Axiál Kft.)
(A fotón balról jobbra: Tarpataki Tamás - AM Agrárpiacért felelős helyettes államtitkár, Drexler János - Megazet Kft., Harsányi Zsolt - MEGFOSZ elnök, Kis Pál - MEGFOSZ alelnök)
(A fotón balról jobbra: Tarpataki Tamás - AM Agrárpiacért felelős helyettes államtitkár, Harsányi Zsolt - MEGFOSZ elnök, Szalai Andor - Szal-Agro Kft., Kis Pál - MEGFOSZ alelnök, Vály Judit - MKB Euroleasing Zrt. vezérigazgató, Szarka László az MKB Bank Zrt. Középvállalat Divízió Igazgatóság igazgató)
(A fotón balról jobbra: Tarpataki Tamás - AM Agrárpiacért felelős helyettes államtitkár, Harsányi Zsolt - MEGFOSZ elnök, Fehér Ottó - Axiál Kft., Kis Pál - MEGFOSZ alelnök)
„Életpályamű” díj: Szabó István (Alfa-Gép Kft.)
„Fiatalok a szakmáért” díj: Dojcsák János (Agroker Holding Zrt.)
„2015. év legaktívabb MEGFOSZ tagja” díj: Plevza beatrix (CHH Kft.)
(A fotón balról jobbra: Botka-Kovács Judit - FM Főosztályvezető, Szabó istván - Alfa-Gép Kft., Harsányi Zsolt - MEGFOSZ elnök)
(A fotón: Tóth Zoltán - MKB Pénzügyi Csoport, Dojcsák János - Agroker Holding Zrt., Harsányi Zsolt - MEGFOSZ elnök)
(A fotón: Harsányi Zsolt - MEGFOSZ elnök, Plevza Beatrix - CHH Kft., Viczián Ágnes)
„Életpályamű” díj: Grósz László (Agro-Békés Kft.)
„Fiatalok a szakmáért” díj: Umenhoffer Péter (Axiál Kft.)
„2015. év legaktívabb MEGFOSZ tagja” díj: Pap Lajos (Pap-Agro Kft.)
A fotón balról jobbra: Harsányi Zsolt (elnök), Pap Lajos, Grósz László, Umenhoffer Péter, Román István (Földművelésügyi Minisztérium Helyettes Államtitkár), Balogh Ferenc (MKB Bank Zrt. igazgató)
„Életpályamű” díj: Fejér Lajos (Penda Kft.)
„Fiatalok a szakmáért” díj: Horváth Bence (BUSA Bt.)
„2015. év legaktívabb MEGFOSZ tagja” díj: Kis Pál (Auditker Kft.)
A fotón balról jobbra: Harsányi Zsolt (elnök), Kis Pál, Fejér Lajos, Horváth Bence