3. Nemzetközi mezőgéppiaci hírek - Nagyokat harap a Michelin a gumipiacon
A Michelin 1,45 milliárd dollárt sem sajnál a Camso megszerzéséért. Nem kis versenytárs bekebelezéséről van szó, hiszen a kanadai cég 26 országban 7500 embert foglalkoztat (ebből 200-at a kutatás-fejlesztésben), éves bevétele pedig eléri az 1 milliárd dollárt. A Camso 1982-ben lépett be a terepabroncs (OTR) piacra, és ma már 22 gyárat működtet Amerika, Európa és Ázsia 10 országában. 2012 óta évi 7 százalékos forgalomnövekedésre volt képes.
Kép forrása: Agrofórum
Az üzlettől a Michelin azt reméli, hogy évente 55 millió dolláros költséget tud majd megtakarítani, természetesen a forgalom jelentős bővülése mellett. Az egyesült OTR részleget továbbra is Kanadából irányítják. A Michelin szokatlanul élénk idén a piaci manőverek terén, hiszen márciusban az angol Fenner Plc került a birtokába 1,6 milliárd dollárért, amellyel a bányaiparban tudta erősíteni jelenlétét. A francia cég részvényei mindezek ellenére 13 százalékot estek ebben az esztendőben, így a vállalat értéke 21,7 milliárd dollár.
Forrás: AgrárUnió