2. Mezőgépészek Döntő - Valódi show-vá nőtte ki magát a MezőgépÉSZek vetélkedő döntője.

A karcagi Szentannai Sámuel Középiskola és Kollégium Deere Service nevű csapata lett a MezőgépÉSZek 2018-as versenyének győztese.

Az AGROmashEXPO – AgrárgépShow-n megrendezett vetélkedőn a csapat a Földművelésügyi Minisztérium jóvoltából négy napos németországi tanulmányutat nyert, amelynek során meglátogathatják a Fendt és a John Deere gyárakat.

Immár harmadik alkalommal írta ki az AGRO NAPLÓ a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével (MEGFOSZ) közösen a MezőgépÉSZek vetélkedőt a Földművelésügyi Minisztérium (FM) támogatásával mezőgazdasági gépész, gépésztechnikus és gépjavító szakos középiskolások számára.

A decemberben kezdődött vetélkedő online fordulóiban az ország 22 középiskolájából benevező 38 csapat szakmai és kreatív feladatok megoldásával gyűjtötte szorgalmasan a pontokat, míg végül kialakult a döntő hatos mezőnye. A január 25-én a budapesti Hungexpóban tartott országos döntőt Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke nyitotta meg, aki lelkesítő beszédében a mezőgépész szakma jelentőségét hangsúlyozta. A szervezők igyekeztek egy olyan rendhagyó vetélkedőt létrehozni, amely egyben játékos, szórakoztató is, így a szakmai feladatok kreatív feladatokkal is kiegészültek. A döntőben gyakorlati és elméleti feladatokban egyaránt helyt kellett állni, miközben a nézőtéren több mint 400 diák, szülő, tanár szurkolt a csapatoknak.

Az eredményhirdetés előtt Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a csapatokat és elmondta, hogy az idei évben is örömmel biztosították a helyszínt és a technikai hátteret a vetélkedő számára.

Zsigmond Ágnes, lapunk tulajdonosa kiemelte, hatalmas öröm volt számára, hogy bár a tavalyihoz képest kétszer akkora teremben rendezték meg a versenyt, így is telt házzal zajlott a vetélkedő. Minden intézmény saját szurkolótáborral érkezett, sokan egyenruhába öltöztek vagy transzparenseket lengettek, így biztatva a versenyzőket – tette hozzá. Mint fogalmazott, a verseny nem titkolt célja az is, hogy magát a gépészeti szakmát láthatóvá és ismét divatossá, közkedveltté tegyék. „Szeretnénk olyan élményeket adni a diákoknak a versennyel és a nyereményekkel, amit az iskolarendszeren belül nincs lehetőségük megkapni” – fogalmazott a tulajdonos.

Zsigmond Ágnes hozzátette, a külföldi utazás alkalmával a nyertesek abba is belepillanthatnak, hogy milyen életpálya áll előttük, milyen lehetőségeik vannak, és bíznak benne, hogy ezzel motiválhatják őket arra, hogy az iskola elvégzése után is a szakmában maradjanak.

A „Szerelj szét, szerelj össze!” feladatban a csapatok egy műtrágyaszóróval és az idővel küzdöttek


A szurkolótáborok igazi arénahangulatot biztosítottak

A Cső, spirál! feladatban a CHH KFT. által biztosított csőelemekből kellett egy tervrajz alapján spirálformát építeni

Elsöprő sikert arattak a mezőgazdasági gépek alkatrészeiből készített kabalafigurák, melyeket otthonról hoztak a csapatok. A képen „Bullos” látható, a bajai Agrofamily kabalája

A győztes csapat.

 

Fotók: Agro Napló, MEGFOSZ
Fotógalériánk az eseményről:
http://bit.ly/MezogepESZek-fotok


Plevza Beatrix, ügyvezető, CHH Műszaki Kft., a zsűri tagja:

A döntőbe jutott csapatok többségénél azt tapasztaltam, hogy a legjobb tudásukat hozták, komolyan vették az elméleti felkészülést, és ezt meg is akarták mutatni. Mindegyik csapat arculata egységes volt, küzdőszellemmel és összetartozás tudattal indultak neki a döntőnek. A tavalyi verseny országos sikerén felbuzdulva a diákok idén a szakmájukat öntudatosan felvállalva, büszkén képviselték az iskolájukat. Jó volt látni, hogy a felkészítő tanárok is egyre fontosabbnak érezték csapataik sikerességét.

A CHH Műszaki Kft. már a kezdetektől lelkes támogatója a MezőgépÉSZek vetélkedőnek és a Legyél te is mezőgépész! kampánynak. Kötelességünknek érezzük, hogy a motivált, szakmájukat szerető, dolgos fiatalokat támogassuk. Ez nem annyira pénz kérdése, sokkal inkább jó szándék, időráfordítás és csapatmunka szükséges. A mezőgépészek az iskolában a magfeldolgozás gépeiről sajnos elég keveset tanulnak. Ezt a hiányt pótolván a győri üzemcsarnokunkban és tesztlaborunkban korszerű ismereteket tudunk a diákoknak átadni.


Apagyi Bence, a győztes Deere Service csapat tagja, Szentannai Sámuel Középiskola és Kollégium, Karcag:

Egyrészt azért neveztünk az idei versenyre, mert meg akartuk mutatni, hogy a tavalyi 5. helyezésünknél tudunk jobb eredményt is elérni. Másrészt, amikor megláttuk, mi lesz a főnyeremény, nem volt kérdés, hogy idén is jelentkezünk, hisz nagy álmunk volt, hogy egyszer eljussunk a John Deere valamelyik traktorgyárába. Már a versenynevezést visszaigazoló e-mail megérkezését is alig bírtuk kivárni, s már ekkor elkezdtük törni a fejünket, hogy milyen bemutatkozó videót és fotót készítsünk. A legnagyobb hangsúlyt az online teszt kitöltésére fektettük, hiszen ez volt a biztosíték, hogy bejussunk a döntőbe. Ez meg is érte, a 6. helyen sikerült továbbjutnunk.

A csapatnak nagyon tetszett az idei döntő, minden feladatot nagy örömmel csináltunk, de legjobban a műtrágyaszóró szerelést és az óriás Jengát élveztük. A legizgalmasabb pillanatok az eredményhirdetéskor következtek, mert bár éreztük, hogy mindent jól csináltunk, ebben csak akkor lehettünk biztosak, mikor meghallottuk, hogy a második hely sem a miénk. Ekkor olyan boldogság és öröm tört fel bennünk, hogy azt szavakkal nem lehet leírni! Köszönjük szépen ezt a csodálatos élményt, amit a verseny nyújtott számunkra!


Gém Balázs, a 2. helyezett V-KINGek csapat felkészítő tanára, Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Hajdúböszörmény:

A tavalyi győztes csapat, az 5. ütem felkészítő tanáraként adott volt a feladat, hogy újra belevágjunk a vetélkedőbe. Iskolánkból két csapat is nevezett, az online fordulók során a T.E.A.m csapat az előkelő 9. helyen végzett, míg a V-KINGek bejutottak az országos döntőbe. Az online fordulókról elmondható, hogy az előző évhez hasonlóan szórakoztató, figyelemfelkeltő feladatokkal voltak teletűzdelve, melyek kitűnően segítették a mezőgépész szakma bemutatását, fellendítését. Talán ennek a versenynek is van köze hozzá, hogy az elmúlt években duplájára emelkedett a mezőgépész tanulók száma az országban. A diákok mindvégig szívvel, lélekkel készítették a fotókat, posztoltak, lájkoltak, olvasták a cikkeket, hogy az álmuk valóra váljon.

A döntő egy igazi show lett a remek feladatoknak, műsorvezetésnek és szervezésnek köszönhetően. A csapat tagjainak örök élmény marad ez az igen magas színvonalú döntő, hiszen amellett, hogy méltó módon képviselték iskolájukat, szakmájukat, megerősítést nyerhettek abban, hogy egy remek szakma birtokosai lesznek a vizsgák után. Az eredményhirdetést követően végül a nagyszerű második helyre ért oda a csapatunk, melynek köszönhetően az értékes tárgyi nyereményeken túl szakmai kirándulásokat is nyertek a diákok. Külön megtiszteltetés volt az idei évben, hogy a felkészítő tanárok munkáját is díjazták a szervezők egy külföldi szakmai utazással. Összességében elmondható, hogy a MezőgépÉSZek vetélkedő évről évre egyre népszerűbb és színvonalasabb rendezvénnyé válik a mezőgépész iskolák körében. Mind a diákok, mind a tanárok izgatottan várjuk a 2019-es MezőgépÉSZek vetélkedőt!

Forrás: AgroNapló